ETourEurope a Bridgestone segítségével

csütörtök május 22, 2014

2014. május 17-én indult útjára, az eTourEurope, melynek keretein belül, 13 csapat fogja népszerűsíteni az elektromos autózást és hirdetni a környezettudatos paradigmaváltás szükségességét az autóiparban (is.)

Az összesen 4200 kilométer hosszú európai túra, kétségtelenül a leghosszabb rally verseny az elektromos autók mezőnyében. Az évad minden állomása, körülbelül 450 km hosszú lesz.

Nem csupán az autók és a pilóták számára jelent kihívást az eTourEurope, hanem a gumiabroncsok számára is és ennek áll elébe a Bridgestone, aki a sorozat beszállítója.

Hankook Ventus gumik a Forma 3-as EB-n

csütörtök április 24, 2014

A Hankook megerősítette, hogy folytatja hivatalos beszállítói munkáját, az FIA Formula 3 Európa Bajnokság, 2014-es sorozatában. 11 hétvégén keresztül, összesen 33 versenynapon. A versenynaptárban először szerepel a magyar nagydíj és a Hungaroring! Sőt, nem is olyan sokat kell várni a hazai futamig. 2014.05.30-án kezdődik a magyar versenyhétvége.

A Hankook, a sorozatra elkészítette Ventus abroncsának forma változatát. A slick gumik, az ígéret szerint fokozott tapadást jelentenek majd a csapatoknak. Persze ehhez, ahogy Manfred Sandbichler, a Hankook motorsport részlegének vezetője elmondta, a csapatoknak ismernie kell a gumikat, hogy a legtöbbet hozzák ki belőlük. A továbbfejlesztett forma abroncsok miatt pedig erre fokozottan szükség lesz.

Bridgestone és BMW vezetési élmény

szerda április 23, 2014

A BMW rendszeresen rendez egy Driving Experience névre keresztelt vezetési tréninget, ahol a vezetési képességek fejlesztése, a vezetésbiztonság és a teljesítmény a jelszó.

A 2014-es eseményen lehetőség van egy impozáns BMW M4-es volánja mögé ülni. De nem csupán a nagy teljesítményű coupé próbálható ki, de a BMW i3-as elektromos autó is.

A profi instruktorokkal lehetőség van saját határaink kiterjesztésére, a valódi BMW érzés átérzésére. Utóbbit már közel 50 ezer résztvevő tapasztalhatta meg.

Eszméletlen beruházásba fog a Michelin

szerda április 16, 2014

A világ legmodernebb mezőgazdasági abroncsüzeme. Ezt a célt ostromolja a francia gumigyártó. A cél elérése pedig csak idő kérdése, hiszen 2018-ra, mintegy 100 millió euró felhasználásával el is készül a lengyelországi létesítmény. Nem akármekkora beruházás annyi szent.

A név némileg megtévesztő, hiszen az üzemben majd személyautókra való téli és nyárigumik is készülnek jelenleg is. A beruházás tehát a mostani gyár kibővítésére és korszerűsítésére irányul. Új üzemcsarnokot is kap az egység, modernizálódik a vulkanizációs eljárás és a minőségmenedszment is.

Futball VB a Continental közreműködésével

kedd április 15, 2014

A Marketing és Média is beszámolt a Continental, UEFÁ-val kötött megállapodásáról. A német, prémium kategóriás abroncsgyártó, szponzorként jelenik meg a futballvilág legjelentősebb eseményén, a Brazíliában megrendezésre kerülő világbajnokságon. (Az idei világesemény mellett, az idei és a 2016-os futsal vb, jövőre és 2017-ben rendezett U21-es EB és a szintén 2017-es női EB is a szponzorszerződés része.)

Dunlop RoadSmart II

péntek április 11, 2014

Mi határoz meg egy jó, sportos túra abroncsot? Stabilitás, száraz vagy nedves tapadás? A választ természetesen ennél összetettebb. De a Dunlopnak úgy tűnik sikerült megtalálni, a motorosok nagy örömére. A választ pedig úgy hívják, RoadSmart II.

Az elődhöz képest újítás, hogy az ún JLB technológiának köszönhetően tovább bírja az abroncs, strapabíróbb, hosszabb életartam fogja jellemezni a RoadSmart II-t. A szintén feljavított menetstabilitás demonstrálására, a Dunlop  – kifejezvén magabiztosságunkat termékük iránt – nyilvános tesztre hívta a konkurens abroncsokat. Jelesül a Michelin Pilot Road 3-ast (halkan jegyzem meg a franciák már a négyest is lefejlesztették) és a Bridgestone BT023-ast.

Itt a továbbfejlesztett Michelin Latitude Sport 3 SUV abroncs

vasárnap március 23, 2014

Nemrég mutatta be a Michelin, továbbgondolt, SUV típusú gépjárművekre specializált gumiabroncsát, a Latitude család új tagját. A fejlesztés kettős célt szolgált. Egyrészt üzemanyag fogyasztás szempontjából keresték a mérnökök az optimális megoldást, SUV tulajdonosok számára, másrészt, az elődhöz képest rövidebb féktávolságot szerettek volna elérni.

A gumiabroncs 255/55 R17 és 295/40 R20 intervallumon mozog, ami a méretkategóriákat illeti, azaz tipikusan olyan modellekre lett kitalálva, mint a BMW X5 vagy a Porsche Cayenne, egyebek mellett természetesen.

A Snowprox S943 téli minta a fedélzeten

szombat március 22, 2014

A japán Toyo Tyres tovább bővítette téli abroncs vonalát. A Snowprox S943 több olyan innovatív fejlesztést képvisel, ami a biztonságos téli autózást segíti elő.

A Toyo honlapján meggyőző specifikációt találunk a mintáról. Íme pár érv az abroncs mellett.

Havas utakra fejlesztett Polimer keverék

Az eddiginél alacsonyabb gördülési ellenállás és hosszabb élettartam. Magasabb arányú természetes összetevők a gumikeverékben

Széles középvonal a futófelületen

Michelin-en gurulnak ki a Boeing 737 MAX-ok

péntek március 14, 2014

A francia Michelin gumigyárat választotta a Boeing, 737 MAX típusú repülőgépükhöz. Ez a típus (mármint a Boeing 737) a világ legkelendőbb polgári repülőgépe. Mostantól pedig – mind a MAX 7, mind a MAX 8 – megkapja a Michelin NZG (Near Zero Growth) technológiáját. A MAX 8 egyébként csak 2017-től áll szolgálatba, érdekes módon a 7-es pedig 2019-től.

Bob Pointon, a Michelin repülőgép abroncs részlegének szakértője elmondta, végtelen büszkeséggel töltötte el őket a hír, miszerint, a légi közlekedés egy olyan jeles képviselője választotta őket, mint a Boeing. Nyilván a részvényesek sem keseredtek el, hiszen a szerződés mintegy 1300 repülőre vonatkozik. Mondanom sem kell, egy-egy repülőgép abroncs szett ára sokszorosa az autógumiknak.

A Pirelli segítségével gyógyul Jézus

csütörtök március 6, 2014

A Pirelli gumigyártó valószínűleg megtalálta a brazil piacon talán leginkább működőképes PR akciót. A brazilok ugyanis köztudottan nagyon vallásos emberek. Világszerte ismert jelkép a Rio di Janeiro-ban található, monumentális Jézus szobor, amely nemrég megsérült egy villámcsapás következtében.

A rekonstrukciót az olasz gumigyár finanszírozza. A cég hozzátette a döntéshez, így szeretnék megünnepelni, hogy immáron 85 éve vannak jelen a dél-amerikai országban.

A Continental új téli abroncsa

csütörtök február 27, 2014

Nagy teljesítményű autókhoz és SUV-okhoz lett fejlesztve, a Continental téli abroncsa, a WinterContact TS850 P.

A németek szerint, az abroncs előállításánál a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan érhetik el, hogy a SUV és más, nagy teljesítményű autók tulajdonosai, kompromisszumok nélkül élvezhessék az autójuk adta lehetőségeket, a téli időjárás viszontagságai között is.

Az abroncs bemutatása, 40 újságíró előtt, az ausztriai Schladming városában került sor. Habár egy síelők által kedvelt helyszínről beszélünk, a Continental úgy találta, a különböző téli vezetési körülmények szimulálásához is tökéletesen megfelel a helyszín.